Logo

DIPLOMAOSZTÓ ÜNNEPSÉG

A Gazdaságtudományi Karon július 7-és és 8-án zajlottak a diplomaosztó ünnepségek, melyek helyszínéül intézményünk konferencia-központjának díszterme szolgált. A kar dékánja a két nap folyamán összesen 187 hallgatónak nyújtotta át a sikeres tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet (mesterképzésben Közgazdaságtan és vállalati menedzsment tanulmányi programban 68 végzősnek, Vállalatirányítás szakon 26 hallgatónak, alapképzésben Közgazdaságtan és vállalati menedzsment tanulmányi programban 76 hallgatónak, Alkalmazott informatika szakon 14 hallgatónak, 3 hallgató pedig a rigorózus eljárás sikeres résztvevőjeként szerzett diplomát s vált jogosulttá a PhDr. akadémiai cím használatára).

Az Akadémiai Információs Rendszer összetett fejlesztésének köszönhetően, az idei akadémiai évben hallgatóink a szlovák és az angol kétnyelvű diploma mellett első ízben vehették át a szlovák és magyar kétnyelvű, tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet is.

A legjobb szakdolgozat rektori díjat kapta: Csere Angelika
A legjobb diplomadolgozat rektori díjat kapta: Szabó Réka

Kítűnő tanulmányi eredményének elismeréseként rektori díjban részesült: Szépe Erzsébet

Univerzita J. Selyeho - Selye János Egyetem - J. Selye University

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.