VELUX Scholarship projekt - zárókonferencia
2016. április 7-én és 8-án zajlott a VELUX Alapítvány által támogatott ösztöndíjprogram zárókonferenciája, amelyet a VELUX Scholarship projekt befejezése alkalmából tartottak. A program fő célja az volt, hogy támogassa Közép- és Kelet-Európából érkező, szegényebb családi háttérrel rendelkező diákokat, lehetőséget adva számukra arra, hogy a program segítségével részeseivé válhassanak és kihasználhassák a nemzetközi hallgatói mobilitásból fakadó előnyöket, növelve ezzel érvényesülési esélyeiket a munkaerőpiacon. A projekt keretei a 2012 – 2016 közti időszakban 300 diák támogatását tették lehetővé az említett célterületről. A programhoz Közép- és Kelet-Európából összesen 43 egyetem és főiskola csatlakozott, beleértve a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karát is.
A projekt indulásától, azaz a 2012/2013-as akadémiai évtől kezdődően, a SJE Gazdaságtudományi karának hallgatói közül 25 diák vett részt a programban, s ebből 5 hallgatónak sikerült megszereznie az IBA Kolding bakalár tanulmányi programjának oklevelét is. A zárókonferencián a résztvevők értékelték az eredményeket és javaslatok hangoztak el a jövőbeni együttműködés reményében egy újonnan induló projekt kapcsán.