Beszámoló a Selye János Egyetem XVII. Nemzetközi Tudományos Konferenciájáról
2025. szeptember 10 – 11. között immár tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Selye János Egyetem Nemzetközi Tudományos Konferenciája, prof. RNDr. Tóth János, PhD. rektor úr védnöksége alatt. A konferencia helyszíne az egyetem Konferencia-központja volt, Komáromban.
A rendezvény célja a hazai és nemzetközi oktatók, kutatók, szakemberek tudományos eredményeinek bemutatása, valamint a tudományos párbeszéd és kapcsolatteremtés elősegítése volt. A konferencia számos tudományterület – többek között a humán- és társadalomtudományok, a neveléstudomány, a közgazdaságtan, az informatika, a matematika és a teológia – képviselőinek adott lehetőséget a bemutatkozásra.
Az esemény több szekcióban zajlott, magyar, szlovák, angol és német nyelven. A résztvevők 15 perces előadásokban ismertethették kutatásaik eredményeit, amelyeket élénk szakmai diskurzus követett.
Karunk az alábbi szekciók munkájának szakmai szervezésében volt érdekelt
Matematika tudományterület:
- Sorozatok eloszlásával kapcsolatok témák
Szekcióvezető: prof. RNDr. Tóth János, PhD.
- Geometria és matematika módszertana
Szekcióvezető: Mgr. Svitek Szilárd, PhD.
Informatika tudományterület:
- Az informatika tudomány aktuális kihívásai
Szekcióvezető: RNDr. Gubo Štefan, PhD.
Közgazdaságtan tudományterület:
- Versenyképesség a 21. században – trendek és tendenciák
Szekcióvezető: PhDr. Kahler Korcsmáros Enikő, PhD.
A részletes program elérhető itt.
A tudományos eszmecserét elősegítő rendezvényen több mint tíz tudományterületen, közel húsz szekció keretében zajlottak az előadások, amelyek anyagai válogatott formában, konferenciakötetben jelennek meg. A kiadvány a Selye János Egyetem honlapján minden érdeklődő számára hozzáférhető lesz.
A konferencia idén is kiváló lehetőséget biztosított az interdiszciplináris együttműködésre, új szakmai kapcsolatok kiépítésére és a tudományos közösség erősítésére.
https://fei.ujs.sk/hu/hirarchivum/6523-beszamolo-a-selye-janos-egyetem-xvii-nemzetkoezi-tudomanyos-konferenciajarol.html#sigProId8ef6295d84