V. ÜZLETI TERV KÉSZÍTÉS VERSENY – DÖNTŐ

2018. március 28-án ötödik alkalommal került megrendezésre a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán a középiskolások számára meghirdetett Üzleti Terv Verseny. Az első helyet ezúttal a nagymegyeriek szerezték meg. Az idei évben 15 üzleti terv érkezett be, melyeket a következő iskolákból nyújtották be: dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola, nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia, érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia, komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Hidaskürti Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, komáromi Műszaki Szakközépiskola. Ezek közül előzsűri választotta ki a hét legjobbat, akik szóban mutathatták be munkájukat a zsűri előtt.

A zsűri összetétele a következő volt: Hugyivár Imre (az ARRIVA-csoport controlling-menedzsere), Marcinkó Adrián (a WADO, s.r.o. - a tavalyi év szlovákiai magyar fiatal vállalkozója), Szabó Dávid (doktorandusz hallgató, vállalkozó) és PhDr. Gódány Zsuzsanna (a SJE GTK egyetemi adjunktusa). Az első helyet a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia Páldi Dóra - Borgula Ildikó összetételű csapata (felkészítő tanár: Ing. Jankó Anikó) "Kutyavendégház" elnevezésű üzleti terve szerezte meg. A második helyet a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola Gálffy Viktória - Németh Réka - Kardos Dominik összetételű csapata (felkészítő tanár: Ing. Álló Mónika) "Egy falatnyi egészség" üzleti terve kapta.

A harmadik helyen az érsekújvári Egyesített Középiskola Lehocká Laura - Pálinkášová Dóra összetételű csapatának (felkészítő tanár: Ing. Újhelyi Zsuzsanna) "ECO DESIGN - bútorok újrahasznosított anyagokból" című üzleti terve végzett. A díjakat a verseny fővédnöke: RNDr. Csiba Peter, PhD., a SJE Gazdaságtudományi Karának dékánja, ill. PhDr. Antalík Imre, PhD., a SJE Gazdaságtudományi Karának, tudományos dékánhelyettese és Páldi Ádám, a SJE GTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke adták át.

(A fotókat készítette: Molnár Róbert, hallgató)

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.